Come on, come on, turn the radio on It's Friday night and I won't be long ~

Csókolom.

A helyzet az, hogy mindjárt vizsgaidőszak, de nekem nincs kedvem tanulni. Úgyhogy visszatértem.

Jelenleg egy könyvet olvasok, ami név szerint Sophie Jordan Firelight-trilógiájának első része a Firelight, avagy Tűzláng.
Nem egy olyan hű, most a kedvencem lesz könyv, de van róla véleményem, és szerettem volna említést tenni róla. Addig is gyakorlom az írást.
A könyvvel kapcsolatban kétes érzéseim vannak, és azt is elárulom, hogy mikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, még nem fejeztem be teljesen, csupán a 205. oldalon tartottam a 303-ból, de mindenképpen el akartam kezdeni írni, mielőtt befejezem a könyvet.
Kezdem a pozitív dolgokkal. A történet és maga az elképzelés hihetetlenül tetszik. Adott egy lány és a falkája, akik drakik, a sárkányok leszármazottjai. Rögtön közli is, hogy egy ritka fajta, amit már x-idők óta kihaltnak hittek: Jacinda történetesen egy tűzokádó. Amit természetesnek vennénk, ha már sárkány, de nem az, épp ellenkezőleg: ritka és különleges. Ez az egyik, ami megragadott az elképzelésben. Bár a sárkányok leszármazottjai, rengetegféle draki létezik, Jacinda legjobb barátnője például vízi draki, aki képes lélegezni a víz alatt. Ikerhúgáról pedig el kell mondanom, hogy belőle nem lett draki, sosem.
A falka, pontosan az olyanok miatt, mint Tamra, hősnőnk húga, aggódik a falka kihalásáért. (ideírom, hogy SPOILER, de a hülye is kitalálja, mi fog következni) Mi más lehetne a megoldás, mint párosítani legritkább tűzokádónkat az alfa fiával, aki a legerősebb draki fajta, az ónix. Aha, so good, de Jacinda csak tizenhat éves, úgyhogy az anyja fogja a családot, és mérföldekkel arrébb szökik velük.
És ez az expozíció már több, mint negyedik fejezete folytatódik. Úgyhogy rátérek a negatívumra, ami nagyon szúrja a szemem: a sztori kimondhatatlanul vontatott, lassan halad és kényszerítenem kell magam, hogy folytassam. Néha csak azért olvastam, mert vonaton voltam, nem tudtam mit csinálni, és be akartam már fejezni. Szóval úgy igazán nem adja el magát a szöveg, és nem is olvastatja magát. A fogalmazás hihetetlenül le van egyszerűsítve, ami viszont furcsa módon tetszett. Visszaadta, ahogyan egy tizenhat éves naplószerűen rendezi magában a dolgokat. Ha valaki ennél többre vágyik, ne is olvasson ifjúsági regényeket. Bocsánat, ez lehet durva volt. Nem akartam. Néha én is többre vágyom, de akkor nyilván nem az ifjúsági könyvtárban keresgélek.
Visszatérve a hosszú expozícióra, még a 203. oldalon is úgy érzem kísért a bevezetés, mivel még mindig nem történt sok említésre méltó. Jacinda az új iskolában találkozik egy sráccal, akihez megállíthatatlanul vonzódik, és segít életben tartani haldokló drakiját (nem árulok el többet, mint a tartalomjegyzés, ne aggódjatok), de az a gond vele, hogy a srác drakivadászok családjába tartozik. So sad. Ez adja az egyik lényeges konfliktust, a másikat pedig a falka, aki természetesen fáradhatatlanul keresi Jacindját és családját, de erről ennyi elég is. Ami vigasztal a hosszú expozíció alatt, hogy az írónő 100 oldalanként elejt egy egymondatos utalást, ami fokozza az izgalmakat, és tovább viszi a történetet.
Amúgy lényegében ennyi. A történet főbb része arról szól, hogy Jacinda hisztizik régi élete elvesztése miatt, és szenved, hogy ne kerüljön közelebb Willhez, de önmagát meghazudtolva állandóan közeledik hozzá. Ez az állandó közel kerülök-ellököm magamtól játék mindkét fél oldaláról egy idő után idegesítő.
Ilyen okokból kifolyólag már csak azért olvasom tovább, mert rohadtul kíváncsi vagyok, vajon fog-e történni valami említésre méltó és érdekes, tekintve, hogy trilógiáról beszélünk...